Balakina Kitti PMU ARTIST

Balakina Kitti

Sminktetováló, kozmetikus

Balakina Kitti vagyok, sminktetováló és kozmetikus szakember .
Magyar – orosz származású vagyok, Moszkvában születtem.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám egyben a hobbim is. Nem lelek semmiben sem nagyobb örömöt, mint mikor vendégeim elégedetten, széles mosollyal távoznak a szalonból.

A kevesebb, mindig több alapelvén dolgozok, így számomra a természetesség megőrzése elengedhetetlen és inkább a számodra zavaró szépséghibák korrigálására, egyéni vonásaid kiemelésére és megteremtésére helyezem a hangsúlyt.

Mindig örülök ha vendégeim konkrét elképzeléssel érkeznek, de szívesen segítek a forma illetve a szín kiválasztásában amennyiben nem tudsz dönteni. A végső eredményt együtt érjük el, “csapatmunkával”.

Szolgáltatásaimat professzionális termékekkel és eszközökkel végzem, teljesen steril és nyugodt környezetben.

Munkáim

Gyakori kérdések

Általánosan bárkinek, de..

  • aki szeretne, kevesebb időt tölteni a reggeli sminkeléssel, készülődéssel
  • aki rendszeresen vagy hivatásszerűen sportol
  • akinek hiányos a szemöldök szőrzete
  • aki az asszimmetriát szeretné kikorrigálni

Ez ugyan mindenkinek az egyéni érzékenységétől függ, általánosságban némi kellemetlenség érzet lehet.  A tetovált terület érzéstelenítve van, ezáltal minimalizálódik a fájdalom.

  • Megelőző egy hétben kerüld a napozást, szoláriumot illetve a hámlasztó arckezeléseket
  • 24 órával az időpontod előtt kerüld az alkoholfogyasztást
  • Megelőző néhány órában kerüld a koffeines italok fogyasztását illetve a fájdalomcsillapító, nyugtató gyógyszerek bevételét
  • Ajaktetoválásnál kenegesd, hidratáld az ajkaid a megelőző egy hétben
  • Amennyiben herpeszre hajlamos vagy, már az ajaktetoválás előtt 3 nappal kezdj el szedni Telviran tablettát egészen a gyógyulásig
  • Légy türelmes: a tetovált terület néhány napig húzódhat, duzzadt vagy érzékeny lehet
  • Ne áztasd a tetovált területet: kerüld a szaunázást, gőzfürdőket, medencézést
  • Kerüld az első hétben az erőteljes izzadást
  • Ne piszkáld, szedegesd a keletkező vart, engedd, hogy magától gyógyuljon
  • Kerüld a szoláriumozást, napozást
  • Kerüld a retinol tartalmú krémeket, hámlasztó arckezeléseket a gyógyulásig


Ha szeretnéd, hogy sminktetoválásod tartós legyen, fontos hogy pontosan betartsd az utóápolási előírásokat.

A tetoválásod gyógyulási ideje kb. 4-5 hét, ekkor éri el a végleges színt.

1.- 5. nap: a tetoválásod színe felerősödik, sötétebbnek tűnhet

5.- 7. nap: a keletkezett var elkezd darabokban leesni, ami egy természetes folyamat. Fontos, hogy ne szedegesd!

7.- 15. nap: a tetoválás színe halványabb lesz, ilyenkor légy türelmes, ez is a gyógyulási folyamat része

15.- 30. nap: ebben az időszakban kialakul a végleges forma és szín

  • Nyílt seb a tetoválandó felületen
  • Lázas, fertőző állapot
  • Ismert allergia
  • Szoptatás, terhesség idején
  • Vérzékenység
  • Keloidra való hajlam

Időpont foglalás esetén 10.000Ft előleg fizetendő átutalással.

Az időpont az előleg kifizetésével válik véglegessé, aminek a foglalástól számítva 72 órán belül kell megtörténnie.

Az időpont módosítására egyszeri ingyenes alkalom van, ha ezt legalább 48 órával az időpontod előtt jelzed felém.

Lemondás esetén az előleg nem igényelhető vissza.

24 órán belüli lemondás esetén a teljes ár 50%-a kerül felszámításra, ami átutalással kifizetendő.

Árlista

Sminktetoválás

Szemöldök

  • Soft powder (lágy, természetes hatású) 65.000 Ft
  • Hybrid (púderes és szálas tetoválás keveréke) 65.000 Ft

Ajak

  • Teljes rúzshatás 70.000 Ft
  • Aquarelle, természetes hatás 70.000 Ft

Szemhéj

  • Szempillatő sűrítés 40.000 Ft
  • Tusvonal 45.000 Ft
  • Smokey tusvonal 50.000 Ft

A 2 hónapon belüli korrekció ára 15.000 Ft.

2 éven belüli frissítésre 25%-os kedvezmény jár.

Sminktetoválás eltávolítás

  • Biokémiai sminktetoválás eltávolítás 18.000 Ft

Egyéb kozmetikai szolgáltatások

  • Szemöldök laminálás 15.500 Ft
  • Szemöldök styling (formázás & festés) 5.500 Ft
  • Szempilla lifting 15.500 Ft

Mesotica arckezelések

  • Hyaluro mélyhidratáló kezelés 17.000 Ft
  • Refresh bőrmegújító kezelés 18.000 Ft
  • Anti-aging feszesítő kezelés 20.000 Ft
  • Melano pigmenthalványító kezelés 22.000 Ft
  • Mezopen kezelés személyreszabott hatóanyagkoktéllal 20.000 Ft

Green Peel mélyhámlasztás

  • Fresh up 25.000 Ft
  • Energy 28.000 Ft
  • Classic 58.000 Ft

Vélemények

Fruzsina Lázár
Fruzsina Lázár
2023-10-04
Hosszú keresés után találtam rá Kittire és egy cseppet sem bántam meg, hogy a kezei alá feküdtem! Precíz, természetes a munkája! Kitti pedig iszonyat aranyos csajszi! Csak ajánlani tudom! 🫶
Anikó Mendi
Anikó Mendi
2023-10-02
Kitti készitette az első tetoválásom ! Nagyon meg voltam vele elégedve .Munkája precíz természetes .Nagyon kedves , mindenkinek ajánlom aki szép sminktetoválást szeretne !😊
Bettyke Ferencz
Bettyke Ferencz
2023-09-22
Mikor elhatároztam hogy sminktetoválást szeretnék, hónapokig kutattam hogy kihez menjek. Végül Kittire esett a választásom munkái alapján.Nem csalódtam benne, munkája nagyon precíz,személyisége megnyugtató. Köszönöm mégegyszer! ☺️🌸
1010 nikolette
1010 nikolette
2023-09-07
Nagyon szép természetes eredményt kaptam, amilyet szerettem volna. Ajak és szemöldök készült. A szalon nagyon jól megközelíthető, kényelmes. Elégedett vagyok👌
Piros Orsolya
Piros Orsolya
2023-07-18
Gyönyörű tusvonalat és púderes szemöldök tetoválást kaptam. Köszönöm, hogy megkönnyítetted a mindennapjaim és hogy magabiztosan érezhetem magam smink nélkül is. ❤️
Tunde Madarasi
Tunde Madarasi
2023-07-09
Kittit hosszas keresés után az oldalára feltöltött képek alapján választottam, tetszett a természetes vonal amit képvisel. Nagyon meg voltam vele elégedve, az eredmény olyan lett, amilyet szerettem volna és kellemes volt a társasága is, egyszóval profi 🙂 Ajánlom mindenkinek, aki biztosra akar menni.
O. Andrea
O. Andrea
2023-06-11
Kitti készítette el az első szemöldök és ajak tetoválásomat.Csodás lett!Jártam nála arckezelésen is.🥰 Nagyon kedves,precíz,körültekintő és alapos.Minden figyelme a vendégre irányul. Szakértelme,kedvessége,megnyugtató varázsa,igazi lelki felüdülés is a hétköznapok lendületében. Szívből ajánlom!
Hajnalka Pallagi
Hajnalka Pallagi
2023-06-07
Kitti szuper kedves, precíz és gyönyörűek a munkái. Mindig örömmel megyek hozzá, mindenkinek szívből ajánlom! <3
Agota Vasne Lukacs
Agota Vasne Lukacs
2023-06-05
Kitti nagyon igényes, szép munkát végzett. Maximálisan figyelembe vette elképzeléseimet. Segít kiválasztani a megfelelő színt. Érzéstelenítés tökéletes, ez senkit ne tartson vissza, hogy gyönyörű, természetesnek ható ajkai legyenek.
Tímea Márkus
Tímea Márkus
2023-05-30
Kittiben egy nagyon kedves, ügyes,és figyelmes hölgyeményt ismertem meg. Nem utolsó sorban pedig végre valaki aki tetoválás közben nem sajnálja a pénzt,ês olyan érzéstelenítőt használ,amitől tényleg semmi nem fáj!! ☝️🙏😍

Időpontfoglalás

1. Messengeren:
2. Telefonon:
3. E-mail:

Már Pesten és Budán is

Pesti Szalon

1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 23.

Budai Szalon

1036 Budapest, Bécsi út 81.

Kérj visszahívást